Átok, rontás - Hiszel benne?

loading...

 

Attól, hogy soha nem hiszel semmiféle természetfeletti vagy megmagyarázhatatlan dologban, még előfordulhat, hogy éppen ilyen történik veled. Egyik pillanatról a másikra megváltozhat életed üteme. Van, amikor semmi sem sikerül. Elejted, kicsúszik, összetöröd, lelököd, elkésel, lemaradsz, elalszol, belelépsz, sőt még a munkádat sem tudod a megfelelő tempóban végezni. A problémákra a megoldást gyakran a háttérben kell keresni.

A mágia kutatói a mai napig állítják, hogy boszorkányság és bűbáj létezik. Ma már parapszichológiának nevezik, és megpróbálnak tudományos magyarázatot találni néhány jelenségre.
A mágia formáit már a kezdetektől fogva megkülönböztették. Nem csak a szándék tesz különbséget a jó és a rossz, a fehér és a fekete mágia között, hanem az is, hogy mire irányul. Ha valaki megpróbál egy emberi lélekkel operálni, akárcsak egy szerelmi kötéssel, akkor már fekete mágiáról beszélünk. Persze a mágia sötétebb ágának vannak jellemzőbb megnyilvánulásai is. Például a rontások.
A fekete mágia hívei mondták ki a rontást, a fehér mágia követői pedig megszabadították a rontás célszemélyét attól. Mégis gyakran előfordul, hogy a rontás nem direkt, hanem valakinek a felindultságában érkezik, és még a rontást küldő személy sem tudja pontosan, hogy mit is csinált-

3 jel, hogy rontás van rajtad
Szinte csak rossz dolgok történnek veled. Bármibe is fogsz, mindig balul sül el, folyamatos kudarcok követik egymást. És akármennyire is erőlködsz, nem tudsz ezen változtatni.
Az emberek - a barátaid és a rokonaid egyaránt - elfordulnak tőled, természetesen látszólag ok nélkül. Ha megkérdezed őket, mégis miért nem állnak melletted, nem tudnak pontos választ adni, csak azt, hogy egy furcsa érzés miatt inkább elkerülnek. Vagy nem mondanak semmit.
Te is rontást helyezel az emberekre - persze akaratlanul. Ha dühös, ingerült vagy, félnek a szemedbe nézni, mert fogva tartod az emberek tekintetét, és a tiéd nem ígér sok jót. Ez az eset a legtöbbször a karrierista emberek esetében fordul elő.

Hogyan derítsd ki, hogy kitől származik a rontás?
Mielőtt hozzákezdenél a rontás eltüntetéséhez, érdemes kiderítened, hogy ki az, aki árthat neked. Számos módszer létezik a ,,varázsló" leleplezésére, de a régi feljegyzések alapján a leghatásosabbnak az alábbi módszert tartják.
Nagypéntek napján gyújts meg egy fűzfa- vagy nyárfaágat, esetleg valamelyik forgácsát. Ha még biztosabbra akarsz menni, vegyél magadhoz egy berkenyeágat, és a húsvéti istentisztelet alatt szorongasd meg jól azt. A rontást küldő személy ezeket megérzi, és hamarosan jelentkezni fog nálad. Azonban az első és legfontosabb dolgod a varázslat tisztázása legyen, mert lehet, hogy nem is akarattal csinálta.
Az átok vagy rontás egy energialény, elementál, amelyet tudatosan, vagy tudattalanul tesznek rád, ill. átkot tudattalanul tehetsz magadra is.
A lényege, hogy elküldik feléd az átok / rontás lényt, nyílat és te az esetek többségében aggódásaiddal, félelmeiddel hagysz magadon (aurádon) nyitott kapukat. Az átok / rontás bemegy és megteszi a dolgát.

A rajtad található átok / rontás hathat:
Egészségedre Anyagi jólétedre Sikerességedre Spirituális utadra...

Mindig negatívan!
Említetted, hogy az átkok is kihatnak az életünkre.
- Igen, és nem csak a jelen életünkben elhangzottak. Átkok előző életeinkből is származhatnak, de örökölhetjük is generációkon keresztül. Ha valakinek átkozódásra hajlamos őse volt, az rossz karmát eredményez. Nem biztos, hogy az "elkövető" saját életében csapódik le a negatív hatás, hanem mondjuk a gyermeke, unokája életében. Átoknak minősül minden kimondott szó, vagy szándék, ami arra irányul, hogy egy másik emberrel valami rossz történjen. Legtöbbször nem is gondolunk rá, hogy ennek ránk és leszármazóinkra nézve súlyos következményei lesznek. Ez a hirtelen felindulásból történt átkozódás esetében is igaz. Ugyanúgy hat, mint ha rosszindulatúan, szándékosan átkoznánk meg valakit. A szavainkkal, gondolatainkkal energiát bocsátunk ki. Ezek az energiák egy idő után megvalósulnak. Ezeket hívják elementáloknak a metafizikában.
- Rontás, amikor valaki fekete mágiával foglalkozó szakértőtől azt kéri, hogy egy másik emberrel rossz dolog történjen. Általában irigység, rosszindulat áll ennek a hátterében. A mágiát pozitív céllal is lehet használni, ha másnak segítek vele, vagy valamilyen jó dolog bevonzása érdekében úgy hajtom a saját malmomra a vizet, hogy ezzel mást nem befolyásolok, másnak nem ártok. Gyakori a szerelmi kötés, ami akkor nem minősül fekete mágiának, ha a felek együtt, egymás jelenlétében, közös akarattal alkalmazzák. A kötés akkor is működik, ha csak az egyik fél alkalmazza, de ha ezt a másik tudta és beleegyezése nélkül teszi, az már fekete mágiának számít, és negatív sorsot vonz be.
Hogyan lehet megszabadulni az ártó lényektől, rontásoktól, átkoktól?
- Sajnos ez nem könnyű. Ha túl erős az egó, akkor az ember nem kér, nem fogad el segítséget, mert nincs benne elég alázat. Ezek a lények a hiúságunkra hatnak, vagy pénzzel kísértenek meg. Volt olyan kolléga, aki elkezdett fekete mágiával foglalkozni, mert nagyon jól lehetett vele keresni. Ám amikor rájött, hogy mit tesz, majdnem belehalt. Megtapasztalta, hogy a saját életében milyen rombolást eredményezett ez a tevékenység. Ekkor megfogadta, hogy soha többé nem végez ilyesmit.

Tűt a bábuba
- Bosszúból, gyűlöletből, elvakultságból kérnek rontást emberek a másik munkájára, egészségére, családjára, állataira, autójára - kezdi Pötyi. - Tulajdonképpen rontás a szerelmi kötés is: akarata ellenére mágiázzák vissza a lelépő kedvest, vagy fognak meg egy idegent. Aki behergeli magát vélt igazának, vágyának elérésébe, szinte megőrül, és mindenre hajlandó. Évszázadok óta a világ minden táján ezerféle módon rontanak.
A woodoo nem afrikai találmány, a megrontandót jelképező alakot magyarok is rég készítenek. Ezek rongyból, posztóból, gyolcsból vagy egyszerű kartonból varrt lencsibaba-szerű, 10-15 centis bábuk. A készítő odaszúr tűvel, például fejbe, szívbe, lábba, nemi szervbe, ahová a rossz támadását kéri. Magyarországon a módszert szerencsére kevesen alkalmazzák. Ugyanis nagyon nehéz védekezni ellene!

Mágia milliókért
A woodoo lehet a jó, azaz a fehér mágia eszköze is: szentelt viaszból formált különféle színű babák egészséget, pénzt, az Universum által támogatott szerelmet vonzhatnak be. A népi praktikákat bárki elsajátíthatja, ám a valóban hatásosakat erre specializálódott szakemberek végzik. Fél éve nagy port kavart a Malvina-ügy: a 19 éves lány rontáslevétel címén 8 milliót csalt ki hat delikvensből, aztán hazautazott Romániába.

A "mágia milliókért" itthon is létezik, csak szinte sosem derül fény a dologra. Az átvágott szégyelli, titkolja a dolgot, és a pénz átadása is nehezen bizonyítható. Egy javas hitelének, korrektségének fokmérője a munkájáért kért honorárium mértéke. Aki ilyen őrült összeget nyúl le a hozzáfordulótól, az kiszámíthatatlan, megbízhatatlan.

Védd meg magad a rontással szemben!
Ha már egyszer megtapasztaltad, hogy milyen érzés a rontás, akkor biztos nem akarsz újabbat. Megvédheted magad a hagyományos, jól bevált eszközökkel, amelyek - bár elsőre furcsának tűnhetnek - nagyon hasznosak. Pár tipp az ártó szellemek távoltartásához:
Hordj egy gerezd fokhagymát mindig a táskádban!
Havonta legalább egyszer préseld össze a hagymát, és tisztítsd meg vele a kezed!
Vedd körbe a lakóterületed borostyánnal!
Dugj egy harisnyába egy pici pénzérmét, és rejtsd el a fiók mélyére!
Végy egy fejkendőt, hímezz rá egy keresztet, és használd díszterítőként!
Tűzz mindig a ruhádba egy fej nélküli gombostűt!
Elkerül a szerelem, és folyamatosan szerencsétlen szituációkba kerülsz? Talán mindez nem véletlen.
Nyomasztó álmok
Az álmok mindig is árulkodók voltak, ezért, ha visszatérő éjjeli képekben megkötöznek, esetleg lidércek kísértenek, szinten a rontás egy jele lehet. A kellemetlen szexuális álmok - melyekben akár egy téged uralni akaró személy is megjelenik - sem biztos, hogy csak a rossz fekvőpozícióddal magyarázhatók.

Furcsa kötődés
Függetlenül attól, hogy éppen van-e pasid, vagy nincs, megtörténhet az, hogy váratlanul egyre többet gondolsz valakire, akire korábban sosem úgy tekintettél, mint egy számodra szimpatikus személyre. Emellett időnként még megmagyarázhatatlan, furcsa kötődést is érezhetsz az irányába - feltételezhető, hogy az illető titkolt rajongásával akarva akaratlanul is rontást küldött rád.

Rossz közérzet
A fenti két tünet tapasztalása esetén az általános rossz hangulatnak sem árt nagyobb jelentőséget tulajdonítani, hiszen amennyiben erőtlennek, fáradtnak érzed magad, nyugtalan vagy, és még éjszaka sem találod a helyed az ágyadban, szintén rontásra gyanakodhatsz.

Rosszalkodó szív
Időnként szívedbe nyilalló fájdalmat érzel, esetleg hevesebben dobog a megszokottnál, vagy épp ellenkezőleg, úgy érzed, mintha innen energia folyna el? A rontás fizikai tünetek formájában is megmutathatja magát, ám előtte egy orvosi vizsgálat sem árthat.
Elsősorban a pozitív gondolkozást kell erősítened, hiszen ezzel és erős akarattal elűzhető a rontás. Ha szeretnél tárgyi segítséget is, egy amulett vagy talizmán a segítségedre lehet. Ásványüzletekben vaspiritet, borostyánt vagy hematitot vásárolj, és egy piros szütyőbe téve hord magadnál.
Ennél egyszerűbb megoldás lehet, ha egy piros cérnát kilencszer megcsomózol, majd a csuklódra kötöd. Sóval is eredményesen küzdhetsz a rontás ellen, mely évszázadok óta használt ellenszere a negatív hatásoknak. Nagyobb sókristályokat felfűzve a nyakadban is hordhatsz, de egy szertartás keretén belül is megszabadulhatsz az ártó hatásoktól: három egymást követő nap, a zuhanyzás végén sós vizet csorgass végig magadon, miközben arra koncentrálsz, hogy ezzel lemosod a káros, negatív dolgokat.
Mivel a sós vizet már nem szabad lemosnod magadról, ügyelj a só mennyiségére, hogy az ne szárítsa a bőrödet - másfél liter vízhez körülbelül két evőkanálnyit tegyél. Ha ezek a házi praktikák hatástalannak bizonyulnak, a legjobb, ha szakértőhöz fordulsz a rontás levétele érdekében.
A gonosz akarat leküzdésének legfontosabb módszere, hogyha valaki megbánt bennünket, durva szavakat használ, esetleg veszekszünk, nem szabad felvenni a kereszt tűt, mert abban az esetben bumeráng effektus fog létre jönni. A szitkok, gorombaságok oda vissza fognak száguldani, és ki tudja mi lesz az ilyen helyzetnek a vége... Nehéz feladat, de tudatosan kell arra törekednünk, hogy az ilyen helyzetben ne válaszoljunk, ne vegyük fel a kesztyűt.
Felmerülhet az a gondolat is, hogy valaki telepatikus úton rontást küldött ránk. De minden ellen, legyen az akár átok, rontás, félelem, rossz akarat, negatív erők, minden ellen lehet és meg kell tanulnunk védekezni!
léteznek mágikus állatszimbólumok, kéz formák, kereszt alakú amulettek és kör alakú védelmi amulettek, istenségek szobrai. Minden ember készítette tárgy vagy akár egy apró kavics is lehet az amulettünk.
Feladatuk az, hogy viselőjüket mágikus védelemmel segítsék. Fontos, hogy higgyünk is abban, hogy az apró tárgy valóban a védelmünket szolgálja. Érzelmi alapon működnek és a hitünket erősítik.
Nézzünk egy pár ismert szimbólumot:Az ősi Egyiptomban a szkarabeusz volt a védelmi amulett.
A muszlim országokban Fatima keze a jó szerencsét garantálja.
A törököknél Allah szeme véd a rontás és szemmel verés ellen.
Drágaköveket is használhatunk a negatív energiák ellen való védekezéshez, a smaragd az egyik leghatásosabb védelmező.
Drágaköveket is használhatunk a negatív energiák ellen való védekezéshez, a smaragd az egyik leghatásosabb védelmező.
Amulettet magunknak is készíthetünk a piros szín véd a rontástól, ha egy piros fonalra 9 csomót kötünk és a bal csuklónkra tesszük az védelmet nyújt.atokrontas.jpg